Nézőpont kérdése
Sokminden nézőpont kérdése. Bár tény, hogy vannak olyan nézőpontok, amelyek igazabbak a többinél, és léteznek objektív tények - pl. hogy a víz két hidrogénatomból és egy oxigénatomból áll, vagy hogy az emberek 42 Celsius fok feletti testhőmérsékletet aligha fognak túlélni - nagyon sok dolog a világban szubjektív, pl. az erkölcs is. Ennek ellenére mégis sokan kritizálnak másokat szubjektív nézeteik miatt.
Sokan - pl. édesanyám - szerint burokban élek, mert az én szubjektív világnézeteim erősen eltérnek övükétől (valójában nem, hisz ugyanaz az álmom mint több millió másik embernek, csak velük ellentétben én merek álmodni). Szerintem viszont ők élnek burokban, hisz én, mint (volt) külső szemlélő, látom hogy hány sebből vérzik a fennálló rendszer, míg szerintük bárki, aki gondolkozni is mer bárminemű alternatíván, az egy gyerekes gyerek akinek túl széles a fantáziája. Azt hiszik magukról hogy realisták, de valójában csak képzelőerőben hiányos megalkuvók, akiknek nem elég beletörődni a szenvedésbe, hanem helyette másokra is rá akarják erőltetni ezt a kilátástalanságot és reménytelenséget.
Egy ismerősöm szerint a valóság túl későn vágott engem pofon. Az én véleményem szerint, meg a "valóság" (az elnyomó rendszer) túl későn próbált engem betörni és háziasítani (engedelmes rabszolgává tenni), ezért rebellis vadló maradtam, amely még mindig emlékszik a szabadságra, amely még mindig külső szemlélőként szemléli azt a rendszert, amelybe akarata ellenére bele lett kényszerítve. A testemet megtörhetik, de a lelkemet soha. A testemet tisztelet mutatására kényszeríthetik, de a lelkem akkor is köpni fog rájuk, s vígan mutatni fogja nekik a középső ujját.
Sokak szerint őrült vagyok, mert nem hiszek abban, amiben ők. Szerintem ők az agymosott kultisták, mert mint külső szemlélő, már távolról is látom, hogy hitviláguk mennyire irracionális, és tudom, hogy az emberiség kezdete óta mennyire csonkította meg az emberiséget a hitük.
Egy leláncolt nép
A munka szívás. Nemhiába írtam egy hete egy munkaellenes cikket magyarul (első magyar nyelvű cikkem az oldalon, és jelenleg ezen cikk mellett az egyetlen), s bár nem én voltam az első (azt a díjat a Mérce éredmli), remélem nem én leszek az utolsó.
A munka egy vallás. Nem hiszed el nekem? Egy hete írtam cikket egy angolnyelvű cikket a modern világi szektákról, ahol több ideológiát is vallásnak tituláltam. Nem fogom lefordítani az egész cikkét (kivéve ha a közkívánat azt akarja), csak kiemelném azt, hogy a szóbanforgó ideológiák valóban sok közöset mutatnak a szervezett vallásokkal: van egy papság, vannak szertartások, van egy eredendő bűn, vannak parancsolatok, van mitológia, és van jó sok babona. Az általam említett világi szekták közé tartozott az etatizmus, a piacfundamentalizmus, az extrém rasszizmus, a woke-izmus, de még a munka is. Igen, jól olvastad: a munka egy vallás, és mindnyájan agymosva vagyunk ezen szektába.
Próbálj meg racionális vitát folytatni a munkaellenességről egy tipikus hétköznapi emberrel. Hidd el, nem lesz szép vége. Hiába a tény, hogy okkal utáljuk mind a hétfőt és okkal várjuk áhítattal a péntek estét, hiába, hogy a nagy többség rühelli melóját - még a melóját rühellő átlagember is színes trágárságokkal fog dobálózni, ha felveted annak a lehetőségét, hogy a munkát meg kellene szüntetni, vagy a feltétel nélküli alapjövedelmet bevezetni a munka opcionálissá tételéhez (azaz a kényszermunka megszüntetéséhez).
Mi ez, ha nem egy vallás? Látszólag utálod, de aztán mégis kiderül hogy micsoda igazi hívő vagy, mikor vitába keveredsz egy eretnekkel vagy hitetlennel, kinek mondandóját képtelen vagy elfogadni anélkül, hogy teljesen átértékelnél mindent és újraépítenéd világnézeteidet. Az emberi elme a könnyebb utat választja: nem, a hitetlennek nem lehet igaza! A szcientológiát többen is elhagyták, de a szektát elhagyók közül sokan bűntudatot éreznek, és küszködnek saját lelkiismeretükkel - persze nem azért, mert a szekta annyira jó lenne, hanem azért, mert a szekta ennyire effektív az agymosásban: átveszik az irányítást a lelkiismereted felett, és olyan dolgokra vesznek rá, amire józan ésszel sohasem gondolnál. Csakhogy nem vagy józan.
Attól hogy az egész lakosságot magáénak mondja a szekta, még nem változtat azon a tényen, hogy egy szekta. Attól hogy az emberi lakosság egésze magáénak tart egy irracionális hitet, a hit nem válik racionálissá: továbbra is irracionális marad, és a szekta továbbra is egy szekta marad, mely olyan hitelelvekben való feltétlen hitre buzdítja híveit, melyek objektívan kedvezőtlenül hatnak a hívek lelki, és gyakran testi egészségére is.
A munka nem egy akármilyen szekta: egy halálszekta. A könyörületet és irgalmasságot tanító Ábrahámita vallásokkal ellentétben nem vasárnaponta vannak a misék, hanem minden hétköznapi napon, s 8-12 óráig tartanak: a részvétel kötelező, különben a szekta által irányított teokrácia megvonja tőled a "fizetés"-nek nevezett alamizsnát, és nagy eséllyel éhenhalsz. A szekta emberáldozatokat is követel, melyeket meg is kap bőven: halálesettel végződő munkahelyi baleseteket, a munkába való (vagy munkából hazafele menet) utazásból származó halálos autóbalesetek, a munka által okozott stresszből származó gyakran halálos egészségügyi problémák, stb.
Fekete-fehér betűkkel kiírod a szemed elé, hogy amiben hiszel, az egy destruktív, világromboló, emberiségellenes hit, és vérszomjas "istened" (az ipar) egyszerűen a ragasztógyárba fog küldeni miután megöregedtél, de nagy valószínűséggel te, az olvasó, csakazért is ragaszkodsz azon gyerekes hitedhez, hogy a kemény munka gazdagságot és jólétet termel, és hogy márpedig csakazért is a milliomosok közé fogsz egy nap kerülni - vagy, lelustázol, és azt mondod: "Aki nem dolgozik, ne is egyék!", "A lusta kéz az ördög játszótere!", "Dolgozz parazita!". Nehéz megtörni az agymosott hitét, még akkor is, ha a felszínen azt hazudja, hogy utálja vallását és háta közepébe se kívánja vérszomjas istenét.
A munka névtelen istene vámpírként kiszívja a hívőkből a fiatalságukat és életenergiájukat, és a hívők - akik közül sokan tagadják, hogy hívők lennének - szívesen áldoznak és vezekelnek az eredendő bűnükért.
Merj lustának lenni!
A munka vallásában az eredendő bűn a lustaság és a szabadidő. A lusta ember boldog, és stresszmentes életét él, ami zöld irigységgel tölti el a keményen dolgozó proletárt, ki titokban úgy szeretne élni, mint a lusta ember - akármilyen vehemensen is tagja, a tény evidens, hisz rühelli a hétfőt, és áhítattal várja a péntek estét, hogy aztán a hétvégét boldog semmittevéssel tölthesse. Az ötnapos hosszú mise után a munka istene rádmosolyog, és két napnyi szabadidővel ajándékoz meg!
Érdekes ez az eredendő bűn. Miért oly rossz lustának lenni? Hisz pont hogy a lustaság az innováció anyja - ha az ember annyira imádná a munkát, akkor nem találta volna fel oly sok kütyüt, oly sok technológiát, melynek egyetlen célja az emberi munkaerő kiváltása.
Mondhatni, az emberiség egész történelmét végigkísérte a harc a munka vérszomjas istene ellen: a Ratkó-korszak előtt az összes generáció azért dolgozott véres verejtékkel, hogy az utána következő generációnak kevesebbet kelljen dolgoznia s kényelmesebb életet élhessen, s talán egy utópikus jövőben semennyit se. De az ember mégis fejet hajtott a munka istene előtt, feladva hagyományos vallását.
Ó igen, a hagyományos vallás! Az Iszlámban nem vagyok teljesen biztos, de a kereszténység és zsidó vallás szerint a munka Isten büntetése az eredendő bűnért, azaz nincs benne semmi erényes vagy ünnepelni való. Az ókori görögök és rómaiak mind megvetették a munkát, Ciceró szerint aki pénzért dolgozott az rabszolgák sorába süllyesztette magát, Szokratész szerint aki túl sokat dolgozik annak nincs ideje szerető családapának, jó barátnak vagy hazafias polgárnak lennie, Diogenész a gyökerétől kezdve dekonstruálta társadalmunk felszínességét, stb.
Akkor mégis miért olyan nagy bűn a lustaság, a szabadidővel való rendelkezés? Ahogy írtam előző magyar nyelvű cikkemben is: Az elitnek nagyon nem érdeke hogy legyen szabadideje, hisz akkor időd lenne a politikai aktivizmusra (amely komoly fenyegetés a rendszer számára), saját üzlet indítására (ami a nagyok riválisává tenne), vagy saját boldogságod maximalizálásra (ami ellenállóvá tenne az elit demagóg politikájával szemben), és satöbbi. Na meg persze, az is tény, hogy egy régi korból maradt ránk a hit, amikor a munkára valóban szükség volt, amikor mindig munkáskézre szükség volt. A szupszerszámítógépek, robotok és mesterséges intelligencia korában ez egy idejétmúlt hitvilág, de az agymosott lakosság továbbra is ragaszkodik hozzá.
De én azt mondom: a lustaság nem bűn, hanem erény. Ha valamit egyszer meg kell tennem, megteszem. Ha kétszer is meg kell tennem, kicsit vonakodva ugyan, te megcsinálom másodszorra is. Harmadszorra? A pokolba vele, automatizálom! Igen, informatikus vagyok, programozó vagyok, és ha harmadszorra is végre kell valamit hajtanom, szkriptet fogok írni hogy autómatizáljam a folyamtot!
Az egész társadalom kb. ezt a mentalitást követte már ősidők óta, de ez leg látványosabban a késő 18. században mutatkozott először - ami kissé irónikus, hisz pont hogy az volt az a század, amikor az angol lordok bekerítették a korábban közös tulajdonban levő mezőföldeket, és elkergették a parasztokat ősi vidékeikről, a városba terelgetve őket, a napi 12-14 órás gyári munkába.
Ha az ember nem lenne lusta állat, a számítógép se létezne: a mai értelemben vett, Neumann-elveket követő számítógépet azért találták ki, mert lusták voltak kézzel kiszámolni a bombázási koordinátákat a 2. Világháború alatt, meg mert lusták voltak kézzel feltörni az Enigmát, és egyéb titkosítási rendszereket. Ha nem létezne az emberi lustaság, az én állásom se létezne, valamint az a cég se, aminek dolgozom: okosvízórákat gyártunk, és én írom azokat a programokat, amik felparaméterezik az eszközt. Bár ki tudja meddig, hisz frankón fel fogok mondani, ha végetér a home office.
A világot nem a kemény munka építette fel, hanem az okos munka, azaz a lustaság - a kemény munka legfeljebb fenntartotta azt, amit már korábban felépítettek a lustább, okosabb munkások. A lustaság nem bűn: a lustaság erény.
Merd bátran mondani a nagyvilágnak: márpedig én csakazért sem fogok gürcülni!
A munka vallása ellen
Magamat ismétlem, mikor mondom: a munka vallása talán a világ leg irracionálisabb és halálosabb vallása, vetekedik az etatizmus bálványimádatával, s nehéz eldöntenem hogy melyik rosszabb.
Mindkettőt rossznak tartom, és mindkettőt megvetem azért, mert alternatívája próbál lenni a kereszténységemnek: mindkettő megpróbálja lecserélni az Istenben való hitet egy világi fogalom istenítésére, legyen az a munka vagy az állam. A 30as és 40es években is mondták: a horogkereszt legnagyobb ellensége az egyszerű kereszt. Csakúgy, én is azt mondom: az állam és munka vérszomjas hamis istenének legnagyobb ellensége az igazi Isten.
De még mielőtt túlságosan elmerülök a vallási kérdésekben, inkább bíráskodok a főáramlatú politikai szereplők fölött:
Baloldaliak: Ne fetisizáljátok a munkát, mint a munkásnak identitást adó intézményt, hisz a munka a munkás szenvedésének forrása. A munka legfeljebb egy szükséges rossz lehet, de inkább minimalizáljuk az egyenlőség nevében.
Jobboldaliak: Ne etnicizáljátok a munkát. A cigányság egész története arról szól, hogy a fehér ember erőszakkal, tűzzel-vassal próbálta pont abba a munka-alapú társadalomba integrálni a cigányt, amelyből ő maga is legszívesebben elmenekülne. Mi van, ha mégis a cigányoknak van igaza, és nekünk kellene tőlük tanulnunk? Összetartó nép erős családi kötelékekkel, annyit dolgoznak amennyit kell, s áldoznak bőven időt a szórakozásra és társadalmi tevékenységre - ellenben a munka istenének áldozó magyarral, aki lassan már azt is elfelejti, hogy hogyan kell mosolyogni és örülni dolgoknak.
Nem én vagyok az, aki burokban él, hanem azok, akik azt mondják rám. Ők élnek a munka vallásának intellektuálisan megfojtó burkában, képtelenek kitörni onnan, és belátni a tényt, hogy az emberiség történelmének nagyrészében (az angolszáz puritánok a nagy kivétel, a munka vallásának előfutárai) az emberek inkább az enyémmel rokonszenvet mutató gondolatmóddal rendelkeztek.
Az ipari forradalom előtt az emberek nagyrésze úgy tengette életét, hogy megtermelte magának azt, ami kell, és az extrából megvásárolta azt, amire szüksége volt, de nem hajszolta a túlzott bőséget, se nem termelt oly sok kárba vesző selejtet, mint a mai ember.
Mi történik, mikor nem veszik meg az emberek a kenyeret, az okostelefont, a laptopot? A termelők kukába dobják őket, a kukákat fegyveres őrök őrzik, az utóbbi kettő esetében még eldózerolják őket, hogy senkinek se jussanak a kezébe a jól működő termékek ingyen, vagy a vártnál alacsonyabb áron. Termelik a felesleget, majd elpusztítják, ahelyett hogy jótékony emberek kezébe adnák.
A munka megsavanyítja az ember lelkét, s olyan embert farag belőle, aki inkább égetné le az egész élelmiszerkészletét, mint hogy egy morzsát is ingyen adna valakinek. S ha éhenhalsz a másik kapzsisága miatt, hullád egy emberáldozat a munka vérszomjas istenének.
