"Ak nem dolgozik, ne is egyék!" - Tesszalonikaiaknak írt II. levél, Újszövetség
"A tétlen kéz az ördög játszótere." - Puritán közmondás
Ugye többször is hallottátok ezen közmondásokat? Sokak szerint - mint például e cikk írója szerint is - idejétmúltak.
Az anti-work (munkaellenesség) és post-work (munka-utániság) ideológiája 2021-ben egy szinte futótűzként terjedő ötlet - 2021 nyarán egyre több külföldi YouTuber csinált videót olyan címmel/főmondandóval, hogy "I don't dream of labour" (Nem álmodok munkáról) -, ámbár gyökerei jóval korábbra nyúlnak vissza. A magyarság viszont mindenben megkésik, és minden forradalomhoz az utolsóként csatlakozik. Talán itt az ideje hogy ezen változtassunk?
Ezen cikkemben - mely kivételesen magyar nyelven íródik - bemutatom a magyarság számára az anti-work ideológiát. Próbáld meg előítéleteidet magad mögött hagyni, és ismerd meg évtizedünk talán leggyorsabban terjedő "új" ideológiáját, ami csupán annyit mond: a (kényszer)munka rossz.
Amúgy külön kis trivia, hogy a magyar "munka" szó egy szláv eredetű jövevényszó, és az eredeti szó a szláv nyelvekben kínzást, szenvedést, fájdalmat jelent. Találó, mi?
Egy kis angol nyelvlecke és halmazelmélet
Az angol "labour", "work", "job" és "employment" szavakat a magyar nyelvben "munkára" fordítjuk, ami bizonyítja ezen téren a magyar nyelv gyengeségét az angollal szemben, hisz egy szavunk van arra, amire az angolnak négy külön szava van, melyek bár néhány kontextusban valóban szinonimák, a legtöbb esetben különböző jelentésekkel bírnak.
A könnyűség kedvéért:
A "labour" szó bárminemű produktív erőfeszítésre utal, még akkor is, ha nem kapsz érte fizetést, azaz, a profitért végzett munka mellett beletartozik az édesanyák munkája (a gyereknevelés), a különböző házimunkák, a tudás terjesztése (Wikipédia cikkek szerkesztése ingyért), a nyílt forráskódú és ingyenes szoftverek fejlesztése, a jótékonysági munka, stb..
A "work" szó a legtöbb kontextusban bérmunkát, fizetett munkát jelent, ami nem csak a munkaszerződéses munkát foglalja magában, hanem idesoroljuk a(z egyéni) vállalkozást is (Jézus Krisztus maga is szabadúszó halászcéget működtett barátaival), és kb. mindent, amit az ember a megélhetéséért tesz a legalitás keretein belül. Bob Black-t a "work"-t "forced labour"-ként (kényszermunkaként) definiálta - az ő neve a cikkben később újra fel fog tűnni.
Azaz, Bob Black definíciója alapján, ha az ember munkától független megélhetése már biztosítva van, akkor a munka már nem erőltetett, hanem önkéntes.
A "job" - munka(hely) - és "employment" - foglalkoztatás - szavak egyértelműen a munkaszerződéses munkára utalnak, legyenek azok teljes idősek vagy részmunkaidősek, ámbár ilyenkor elsősorban a 9-to-5, napi 8 / heti 40 órás munkákról beszélünk, azaz a "melóról".
Ezek alapján a négy angol szó jelentése gyakorlatilag halmazokat alkot.
Sajnos ezek közül mindegyiket munkára fordítsuk, és holott a "labour" megfelelő fordítása inkább "dolog" lenne, a "work"-é valóban "munka", viszont a "job"-é inkább "állás" vagy "robot".
Mit és miért ellenzünk?
Az előbbi halmazt és magyarázatot azért kellett beágyaznom a cikkbe, hogy tisztában legyünk azzal, hogy az úgynevezett "munkaellenes mozgalom" pontosan mit is ellenez.
Tekintve hogy a szóbanforgó író a könyvében a work-t akarja megszüntetni, és nem a labour-t, mikor Bob Black azt írta az "Abolition of Work" (A Munka Megszüntetése) című könyvében, hogy "Nobody should work" (Senki se dolgozzon), akkor nem arra gondolt, hogy az egész társadalom álljon le az összes produktív erőfeszítéssel és tunyuljon egész nap, hanem arra, hogy fel kell számolni azt a rendszert, ahol az ember olyan - általában társadalmi hasznosságában minimális értékkel bíró - munkába van kényszerítve megélhetése miatt, amely erősen negatív hatással van lelki és testi állapotára. Mikor David Graeber a Bullshit munkákról írt, akkor egyértelműen a teljesmunkaidős papírtologatókról beszélt.
Azaz, mikor munkaellenességről beszélünk, akkor nem a produktív erőfeszítést ellenezzük, hanem a bérmunka de facto kötelességét, azaz, azt, hogy egy szerencsés kissebbség kivételét leszámítva a többségnek az éhhalál és a bérrabszolgaság között kell választania.
Sokszor hallottuk már gyermekkorunktól: "Aki nem dúgozik ne is egyík!", "A tétlen kéz ördög játszótere!", "A munka nemesít!", "A munka szabaddá tesz!", és satöbbi. Sőt, állítom, hogy sokaknak ezen mondások egyike lesz azonnali reakciója a cikkem olvasásakor, mielőtt alaposan le fognak lustázni, és mindenféle negatív jelzővel fognak illetni, mert képtelenek egy másodpercre is félretenni a társadalmi programozást.
De valóban nemessé tesz-e a munka? Az őseink valóban ezt hitték-e? Vagy ez a mondás csak egy úgynevezett "cope", azaz mentális sebtapasz, amelynek az a célja, hogy tűrhetőbbé tegye a tűrhetetlent, a szenvedésed forrását: a melót, ami valójában a könyöködön jön ki, valld be őszintén.
Bob Black könyvében arról írt, hogy gyakorlatilag minden emberi szenvedés forrása a munka, és ahhoz, hogy megszűnjön a szenvedésünk, fel kell hagynunk a munkával. A halálesetek oroszlánrésze is a munkával köthető össze: nem csak a munkahelyi balesetek, hanem ezekmellett még a munkahelyen elkapott betegségek, a munkahelyi stresszből származó lebetegedés, valamint az autóbalesetek nagy többsége - ha elüt az autó, a téged elütő (vagy a te kocsiddal ütköző) autót valószínűleg olyan ember vezeti, aki vagy a munkába siet, vagy munkából jön haza, és jó eséllyel jómagad is vagy éppen munkába mész, vagy munkából jössz haza. Ha szerencsés vagy, megúszod azzal, hogy az évtizedek alatt tested és elméd teljesen le-amortizálódik, és mire nyugdíjba vonulsz - már ha megéred - gyakorlatilag élőholt vagy.
Az előbb említett író nevetségesnek tartja azt, hogy az Egyesült Államok egy demokratikus államnak tartja magát, miközben a felnőtt lakosság majdnem egésze életének oroszlánrészét olyan intézményeik keretei között tölti, amit csak diktatúraként lehet leírni. Az emberek lehet hogy meg tudják szavazni a politikusaikat, a képviselőiket, viszont mit ér az egész, ha ébren töltött óráik jórészét a munkahelyükön töltik, ahol diktatúra van?
Ha naponta 8 órát - azaz hetente 40 órát - dolgozol, és egészséges ember módjára 8 órát alszol, akkor hetente ébrentöltött 112 órádból elvileg 40 órát töltessz munkával - a valóság azonban más, hisz a 40 órába nincs beleszámolva a munkáltató által elvárt esetleges túlóra, a készenléti idő, az ingázás (ami nálam a járvány második hulláma, a home office engedélyezése előtt naponta 3 és fél óra, azaz hetente 17.5 extra óra volt), a munkára való felkészülési idő, stb. Papíron az a 40 óra a 112 órának csak 35.7%-a, de ez felduzzadhat akár 60-70%ra ha minden munkával kapcsolatos tevékenységet beleszámolunk, arról nem is beszélve, hogy az idő múlásának érzete relatív és szubjektív, és és még az a 35.7% is inkább 90%-nak tűnik az átlagos ember számára.
Az, hogy a munkák jórésze - talán több mint fele, David Graeber szerint - teljesen felesleges, csak a hab a tortán.
Oké, a meló ***, de akkor mi a megoldás, okostojás?
-Kérdezheti az esetleges olvasó, aki bár titokban ki nem állhatja munkahelyét, a társadalmi programozása miatt gondolni se mer alternatívákra, és elfogadta, beletörődött abba, hogy 70 éves koráig melóznia kell, hogy élhessen, lenézve azokat akik segélyből élnek.
A kérdés valóban érdekes, és több válasz érkezett rá.
Bob Black a munkát (work-t) az "erőltetett dolgozással" (kényszermunkával) azonosította, és helyette egy "játékosabb" életet javasolt, amely állításai szerint közelebb állt az őskőkorszaki őseink életéhez.
David Graeber a bullshit munkák alternatívájaként a feltétel nélküli alapjövedelmet ajánlott, amely a magyar olvasókat erősen megoszthatja, gyakorlatilag két táborra bontva őket: azok, akik támogatják az ötletet, vagy támogatnák csak nem feltétlenül találják reálisnak; valamint azok, akik vehemensen elvetik az ötletet (ezek főleg a munkásosztály idősebb tagjai, akik "ha megdöglött az én tehenem, dögöljön meg a szomszédé is"-alapon ellenzik azt, hogy a fiatalabb generáció élete jobb és kényelmesebb legyen - ugyanezek akarják visszavezetni a hadkötelezettséget).
A probléma inkább társadalmi és kultúrális jellegű, mintsem hogy gazdasági lenne.
A mai társadalom kultúrája és gazdasága egy hatalmas nagy önellentmondásra épül: az ember alapvetően lusta lény, és már az őskortól kezdve azon dolgozik, hogy megkönnyítse saját dolgát, hogy neki (és utódainak, leszármazottainak) kevesebbet kelljen dolgoznia (egy távoli utópikus jövőben talán semennyit se), de mindeközben a domináns kultúra azt tanítja, hogy az ember (főleg a férfiember) annyit ér, amennyit dolgozik, az úgynevezett "protestáns munkaerkölcs" (amit evangélikusként kikérek magamnak, hisz igazából református munkaerkölcs), a tipikus "a munka nemesít", "aki nem dúgozik ne is egyík" meg "a tétlen kéz az ördög játszótere" szlogenek, a "munkaalapú társadalom", stb.
Ezt az ellentmondást többféleképpen is fel lehet bontani:
A mai gazdaság és társadalom úgy tesz, mintha ez az ellentmondás nem is létezne, és mikor a technológiai fejlődés munkahelyeket szüntet meg, a rendszer kamu munkák - azaz bullshit munkák - létrehozásával válaszol, amivel gyakorlatilag csak az elkerülhetetlent késleltetjük. Nem megoldás: ami késik nem múlik!
A Luddizmus is egy "megoldás" - felismerik a tényt, hogy a technológia eltörli a munkahelyeket, feleslegessé teszi az emberi munkaerőt és az embert, ezért a "megoldás" a technológia visszafogása, hogy ne válljon feleslegessé az ember, hanem maradjon munkája. Ezt mi, munkaellenesek nem fogadjuk el.
Mi munkaellenesek a megoldást egy paradigmaváltásban látjuk (azaz, nincs többé "aki nem dúgozik ne is egyík"), ahol elfogadjuk, hogy nem képes mindenki piaci alapon produktív tagja lenni a társadalomnak, ezért alapjövedelmet ajánlunk (ezzel megszüntetve a kényszermunkát, hisz ha nélküle is túl tud élni az ember, akkor nincs kényszerítve), hogy a társadalom ezen tagjai is érvényesülni tudjanak, pl. művészkedéssel, önkéntes munkával, Wikipédia cikkek szerkesztésével, open source szoftverek írásával, stb. Mindemellett azt is elfogadjuk, hogy a technológiának hála nem kell mindenkinek a társadalom produktív tagjának is lenni, de azért támogassuk azokat, akik mégiscsak azok akarnak lenni.
Röviden: automatizáljuk a senki által nem szeretett melókat, és adjunk alapjövedelmet a népnek. Az ember alapvetően segítőkész lény, és kriminálisan alul van becsülve az emberek azon akarata, hogy hozzájáruljanak a társadalom fejlődéséhez. De még ha akadnak is olyanok, akiknek eszük ágában sincs bárminemű munkát végezni (meg is értem, a bérmunkás trauma után), azok se fognak túl nagy terhet jelenteni egy olyan rendszer számára, ami az automatizációra épül.
Egyenlőre tekintsünk el a "ki fogja fizetni?" kérdésektől. Ezek mind csak felhőszöveg, amely eltereli a figyelmet a jóval fontosabb dolgokról. Ki fogja fizetni? Valószínűleg az, akinek a profitjai meg fognak duplázódni, miután az emberi munkásait leváltotta olyan robotokra, amelyek a nap 24 órájában, a hét 7 napján képesek dolgozni, nem alszanak, nem esznek, és még csak a mellékhelységet se kell meglátogatniuk minden 20 percben.
Hűde jó! És megvalósulhat-e?
Nem egészen. Ahogy David Graeber is írta könyvében, 1930-ban a világhírű angol közgazdász John Meynard Keynes azt jósolta, hogy az 1960-as évekre a technológia fejlődése a munkaheteket le fogja vinni 40-ről 15-re. Ez nem történt meg. Miért nem történt meg? David Graeber a könyvében pont ezt magyarázta meg.
Ahogy Graeber is írta, a technológia fejlődésével nem csökkent a munkaidő, hanem helyette felrobbant az adminisztratív szektor, és sok olyan munkahely jött létre, amiről korábban nem is hallottunk. Graeber ezeket nevezte "bullshit munkáknak".
"Úgy néz ki, mintha valaki csak úgy feltalálta volna ezeket a munkákat. És pont hogy ennek nem kellene megtörténnie a kapitalizmus alatt! Az ember ezt a régi, hatástalan szocialista országoktól várná el...." - írta Graeber 2013-as esszéjében, egyértelműen utalva a Kádár-korszakbéli magyar "rejtett munkanélküliség"-re, meg arra, hogy a Szovjetúnióban gyakran 3 ember végezte el 1 ember munkáját.
Oké, a kommunzimusban a munka egy jog és egyben szent kötelesség, ezért a szocializmusban a bullshit munkák létezése nem meglepő. De a piac-alapú, kapitalista rendszerben, ahol a cél a profit?! Többféleképpen lehet megmagyarázni:
Az ember nem racionális lény, és még ha a cég pénzt veszít belőle, a főnöknek csakazért is kell egy titkárnő, aki minden reggel kávét főz neki, és egy ajtónálló, aki kinyitja neki az ajtót. Ezek egyike se termel GDP-t, de mégis "szükség" van rájuk, hogy etessék a CEO egóját.
A kormány által előírt (túl)szabályozások generálják a munkákat a főállású papírforgatóknak.
Összeesküvés!
Az én összeesküvés-elméletem az, hogy a nagycégek és az állam összefogtak a kis ember lenyomásában. Ha több szabadidőd lenne, lenne időd olvasni, gondolkodni, és a rendszert megkérdőjelezni - ami egyértelmű fenyegetés a jelenlegi fennálló rendszerre és politikusokra. Viszont lenne időd még vállalkozni, üzletet indítani is, ami meg a nagycégeknek nem tetszik. Ezért létrehoztak egy Frankenstein rendszert, amely se nem kapitalista, se nem szocialista, hanem a kettő hátrányait kombinálja, előnyei nélkülözésével.
A jelenlegi magyar kormány által szajkózott "munkaalapú társadalom" és "segély helyett munka" is arról szól, hogy mindenképp végezz munkát, s lényegtelen hogy mennyire felesleges és haszontalan a társadalom vagy a piac számára. Menj, és lapátolj kavicsot a Duna partján, mert addig legalább nincs időd se gondolkodni, se vállalkozni. A magyar kormány egyértelműen levonta a következtetést abból, hogy mi történt az Amerikai Egyesült államokban 2020 nyarán, mikor a koronavírus miatt leállt a gazdaság, a lakosok stimulus check-eket (azaz, alapjövedelem-jellegű segélycsomagokat) kaptak, és tele voltak energiával és szabadidővel, amit egy nagy lázadásra költöttek.
Ezt azt jelenti, hogy hacsak nincs kormányváltás - vagy a nép elég nagy százaléka nem követeli - nem lesz alapjövedelem, hisz a kormánynak az az érdeke, hogy légy elfoglalt, és ne legyen szabadidőd. A nagycégeknek úgyszintén ez az érdeke.
A legjobb dolog, amit tehetünk, hogy terjesszük a munkaellenesség ideológiáját, és ráébresszük az embereket arra, hogy szenvedésük felesleges, és egy elavult, zsarnokoskodó rendszer által van kierőszakolva.
A munkaellenesség történelme
Különböző vizsgálatok és felmérések kimutatták, hogy őskőkorszaki vadászó-halászó-gyűjtögető őseink jóval kevesebbet dolgoztak, mint az agrár, szocialista vagy kapitalista társadalomban élő modern ember. Az ősember naponta 4-5 órát töltött vadászattal és egyéb munkálatokkal, és idejének maradékát játékkal, tánccal, evéssel és meséléssel, közösségi tevékenységekkel végezte.
A tipikus középkori paraszt egy évben max 150 napot dolgozott, ellenben a modern magyar munkással, aki évente kb. 230 munkanapot kap, vagy a magyar diákkal, amely egy évben 179 nap jár iskolába.
Az ipari forradalom volt a pokol kezdete, mikor 18. században az angol lordok bekerítették a korábban közös tulajdonban levő földeket, elüldözték a korábban önellátó parasztokat a földről, gyakorlatilag szarvasmarha-csorda módjára a városba terelgették őket, ahol naponta 12-14 órát dolgozhattak az új gyárakban a legszörnyűségesebb körülmények között.
Adam Smith számításai alapján egy skót parasztnak 3 napot kellett volna sorvadnia egy gyárban azért, hogy megvehessen akár egy olyan cipőt is amit ő maga gyártott - vagy helyette csinálhatott volna három óra alatt egy brókus bakancsot disznóbőrből, oszt a nap maradéka alatt sörözhetett volna haverjaival.
Az első Ipari Forradalom hatására erősen visszaesett a lakosság életszínvonala, és ilyenkor jelentek meg a gépromboló ludditák is, valamint a korai, Marx-előtti elő-szocialisták. A 20. század elejére a heti munkaidő lecsökkent a 70-80 intervallumról inkább 40-re, de a Keynes által jósolt 15 soha nem jött el, máig se.
Talán az első modern munkaellenes ideológista Paul Lafargue volt, aki bár a Marxizmusból indult ki, kritizálta a szocialista munkafétisizmust is, elvetve a "munkához való jogot", helyette inkább előírva a "lustasághoz való jogot". Lafargue volt a munkaellenes anarchisták előfutára - a 20. század második felében a nyugaton egyre jobban háttérbe szorultak a hagyományos marxizmust/kommunizmust/szocializmust hírdető mozgalmak, és helyüket átvették a munkaellenes anarchisták, melyek közül többen letépték magukról a baloldali jelzőt, "post-left"-nek ("a baloldalon túl"-nak) titulálva magukat.
Ezen post-left anarchista írók közé tartozik Bob Black, akinek 1985-ben írt esszéje nagy hatással volt a cikkemre
Maga Bob Black írta esszéjében, hogy fénykorukban az ókori görögöket a munkától való undor jellemezte, és hogy a római író Cicero azt írta, hogy "aki munkáját pénzért adja el, a rabszolgák sorába süllyeszti magát", gyakorlatilag kitalálva a "bérrabszolga" kifejezést. Talán a legősibb munkaellenes filozófus Szinópéi Diogenész volt, kinek ideológiája -a cinizmus - a természethez való visszatérést és minimalizmust írt elő, de úgyszintén érdemes megemlíteni Szokratészt, aki azt mondta, hogy annak a férfinak, ki túl sokat dolgozik, nincs ideje arra, hogy jó (szerető) barát s családapa vagy jó (hazafias) állampolgár legyen.
Bal? Jobb? A munkaellenesség kompatibilis-e a piacgazdasággal?
Ámbár sokan a munkaellenességet egy Marxoid, baloldali ideológiának tartják, én nem értek egyet ezzel a jelzővel.
Való igaz, hogy van átfedés a Marxisták és a munkaellenességet hirdetők közt, nem minden anti-worker kommunista. Jómagam kifejezetten antikommunista vagyok, és több cikkemben - valamint ebben a cikkben is - kritizáltam a szocializmust.
Bár valóban vannak olyanok, akik a kényszermunka megszüntetésének lehetőségét a termelőeszközök kollektivizálásában látják, én nem. Attól, hogy a munkások bírtokolják a termelőeszközöket, még nem szűnik meg a kényszermunka, hisz továbbra is dolgoznom kell ahhoz, hogy étel kerüljön az asztalra, és fedél a fejem fölé.
Vannak olyan munkaellenesek, akik a kapitalizmust és a munkaellenességet egymással kiegyeztethetetlennek tartják, de ezzel sem értek teljesen egyet.
Bob Black a kényszermunkát ellenezte. De mi is kényszeríti ki a munkát? Egy despotikus monarchia vagy kommunista diktatúra alatt az állam: az erőszakszervezetek fegyvert fognak a fejedhez, és dolgozz, különben meghalsz. Egy "kapitalista demokráciában" a kierőszakolást maga a gazdasági rendszer végzi: pénz kell ahhoz hogy hozzáférést szerezz a létfontosságú javakhoz is (pl. élelmiszerhez), de a többség számára az egyetlen reális pénzszerzési lehetőség a bérmunka, tehát bérrabszolgaság. Ez azt jelenti, hogy egyik rendszerben sem dolgozol teljesen önként, hanem azért, mert az egyetlen alternatíva a halál.
De mi lenne, ha bevezetnénk egy olyan alapjövedelmet, amely munkaviszonytól és rászorultságtól függetlenül annyi pénzt biztosítana az összes állampolgár számára, amely fizetni tudja egy alacsony minőségű lakásbérét, napi 2500 kalóriányi élelmiszer árát, 56k-s Internet árát (pont jó az álláskereséshez), stb.? Ebben az esetben a munka már nem lenne kényszermunka, hisz a túléléshez szükséges feltételek biztosítva lennének számodra munka nélkül is, és nem a túlélésért dolgoznál, hanem bármi extráért, amire az alapjövedelemből nem tellik.
Sokak szerint ez nem túl kapitalista, viszont pont hogy így nyerne torzítástól mentesen érvényt a piac akarata, és így derülne fény arra, hogy vajon mennyit is ér a munkaerő, mennyit is ér az adott termék (hisz az alapjövedelem mellett bármilyen más jövedelmed tényleg csak annyi lenne, mint amennyit a szabad piac szerint érdemelsz). Sőt, egy automatizált világban talán csak így lehet megmenteni a kapitalizmust.
